A címbeli kérdés gyerekkorunkban még NEM kérdés. Kijelentő mondatként kezeljük. Meséink megnyugtató alapeleme, mely a keresztényi világképén nyugszik.
Majd telnek-múlnak az évek és életünk későbbi szakaszaiban, időnként azt tapasztaljuk, hogy az erőfeszítés NEM nyeri el méltó jutalmát vagy egy eszement cselekvés is nyerővé válhat. A napi híradások bőven szolgáltatnak példákat.
Nem véletlen, hogy a szociálpszichológia rengeteg kutatást végzett, végez a témában.
Az első, legjelentősebb kísérlet 1966-ban, Melvin Lerner nevéhez fűződik.
A kísérlet során a beépített tesztalany eljátszotta, hogy elektrosokk ütéseket kap, miközben memória tesztet tölt ki. A jelenetet megfigyelő egyik tesztcsoportnak volt lehetősége leállítani az áramütéseket, a másik megfigyelő csoportnak viszont nem. Ezáltal, e második - tehetetlen - csoport tagjaiban feszültség keletkezett. Feszültségük csökkentése érdekében elméleteket gyártottak a tesztalanyról és az áramütések okáról. Biztos nagyon buta, esetleg nem jól tölti ki a tesztet stb.
Ez az elméletgyártás gyakran megjelenik mindennapi életünkben is. Magyarázatokat keresünk a dolgok alakulására. Elmélet alkotásunk alapja pedig a világ igazságosába és kiszámíthatóságába vetett hit. Vagyis a jó, jót kap – a rossz pedig rosszat. Nem tudunk mit kezdeni az ok nélkül bekövetkező rosszal, ezért minden jóhoz és minden rosszhoz, ami történik, kreálunk valamilyen indokot
- A tönkrement vállalkozó biztos rászolgált arra, hogy tönkrement – pl. nem volt előrelátó
- A pénzét elvesztő befektető biztos rászolgált, hogy vesztett – pl. túl mohó volt
- A megerőszakolt nő biztos túl kihívóan viselkedett
- stbstbstb
Indiában azt mondják: "sose ítélkezz senkiről addig, amíg nem jártál öt mérföldet a cipőjében”
Ez nehéz!!!!
Kívülről szemlélni és okosnak lenni sokkal könnyebb. Belülről megélni, benne lenni mindig nehezebb. Mások a hangsúlyok, mások a prioritások, mások a szempontok. Ezeket meglátni csakis empátiával lehetséges. Ha nyitottak vagyunk az empátiára, az értő figyelemre, akkor viszont időnként az is láthatóvá válik, hogy előzmények és okok nélkül is történhetnek bajok. Ezzel szembenézni túlságosan ijesztő!
Nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy a világban és az életünkben történnek bizony rossz dolgok, anélkül is, hogy erre „rászolgáltunk” volna.
Az ok nélkül történt tragédiák elviselése, feldolgozása embert próbáló feladat. Kevesen képesek rá.
Önismeretben, érzelmi intelligenciában való fejlődés nélkül lehetetlen.
Ezért sokaknak, egyelőre nem marad más eszközük a védekezésre, mint a torzítás.
A pszichológia: attribuciós torzításnak nevezi, ezt a fajta önvédelmi elméletgyártást.
Torzításunk pedig nem veszi figyelembe, hogy a bukások és veszteségek megélése kapcsán:
Nem az okok kiderítése a fontos, hanem sokkal inkább a nézőpont váltási lehetőségek felismerése.
Ahogy Mérei Ferenc zseniálisan összefoglalta.
"Az embernek nem kell mindig jól járnia! Nem kell minden helyzetből nyertesen kikerülnie! Aki ezt a kényszert el tudja engedni, az belsőleg nagyon szabad lesz.
Az élet hosszú, bele kell, hogy férjenek vereségek, összeomlások, újrakezdések is. Ennek során pedig új aspektusai nyílnak meg a dolgoknak, amelyeket csak ALULNÉZETBŐL lehet meglátni."
