Melyiket választjuk és miért?
Amos Tversky és Daniel Kahnemann - érdemes megjegyezni e két nevet, hisz kettejük nevéhez köthető a KILÁTÁSELMÉLET, melynek célja, hogy magyarázza az irracionális gazdasági döntéseket. Ezen munkásságukért Daniel Kahneman pszichológusként kapott közgazdasági Nobel-díjat.
A közgazdaságtan lényegét, ha egy mondatban szeretnénk összefoglalni, akkor azt mondhatjuk, hogy támpontokat ad a racionális döntések meghozatalához.
A racionalitásra alapozott közgazdasági modellek elméletben megkérdőjelezhetetlenek, de az emberek viselkedése számos esetben sajnos nem racionális, így a döntéseik sem. Tehát az elméleti közgazdaságtan viselkedés valószínűsítése nem passzol össze a tényleges emberi reakciókkal, döntésekkel.
Az ok beazonosítása ma már egyszerű, hisz a kognitív pszichológia és az agykutatás felfedezései szép lassan beszivárogtak a közgazdaságtan elefántcsonttornyába is.
Mit adott ez a két tudomány a közgazdaságtannak? Például azt a nagyon fontos és bizonyított tézist, hogy az érzelmekkel, gondolatokkal teli ember folyamatosan torzít világlátása során és ez a torzítás minden életterületünkön megteszi a maga hatását – pénzügyeinkbe is.
A pénzügyek egyik alap témája a veszteség-nyereség kérdése. A pszichológia megtanította a közgazdaságtant a hasznosság görbék nézegetése helyett egy kikerülhetetlen prioritás figyelembevételére, vagyis a veszteségkerülés és a status quo védelmezés hangsúlyára. Bátran állíthatjuk, hogy a veszteségkerülés az egyik legjelentősebb fogalom, amivel a pszichológia a közgazdaságtant megajándékozta, megtanította.
Az agykutatások által bebizonyosodott, hogy az evolúció során életmentő volt a veszélyek azonnali felismerése, ezért kialakult az ősi agyban – az amygdalában - egy rendkívül gyors idegcsatorna, ami szuperszonikus gyorsasággal reagált a veszélyekre. A kutatások rávilágítottak például arra, hogy a mosolygós arcok tömegében (képeken látva) az egyetlen dühös arc is kitűnik számunkra, míg a dühös arcok tömegében észrevétlenül siklunk át az egy darab, mosolygós arcú képen. Az agy, ezen képessége az életmentést szolgálta évmilliókon keresztül. Az évmilliók pedig megtették hatásukat, hiszen az említett idegcsatorna révén ma is erősebb hatást váltanak ki az agyunkban a negatív információk, mint a jók. A kutatások 1:2 arányról számolnak be. Vagyis kétszer intenzívebben hatnak ránk a rossz információk, pl. a veszteség, mint a jó információk, pl. a nyereség élménye. Ezért van az a furcsa tény, hogy intenzívebben, aktívabban, elszántabban cselekszünk a veszteség ellen, mint a nyereség szerzés érdekében.
Így már sokkal könnyebb megérteni, hogy miért is cselekszenek a laikus befektetők irracionálisan. Ragaszkodnak a mínuszos befektetéseihez, mivel a veszteség realizálása pszichológiailag nagyon fájdalmas lenne. Ez ugyan nem aktív cselekvés, mint fentebb írtam, viszont annál inkább elszánt, ami szintén benne van a fenti felsorolásban, mint veszteségkerülő magatartás. Elszántan benne maradunk a veszteséges pozícióban, mert hitegetjük magunkat, hogy majd visszafordul a trend. És igen egyszer tényleg visszafordul, de addigra már olyan nagy lesz a veszteség, amit le kell majd dolgoznia a pozitív trendnek, hogy az már lehetetlen. Ugyanakkor idő előtt, túl hamar adnak el nyerő részvényeket a laikus befektetők, kimaradva a valószínűsíthető további emelkedésből, mert a nyereség megszerzésére való törekvés sokkal kisebb motivációval bír számunkra.
Sokan gondolhatjuk e cikk olvasása után, hogy hurrá, most már nem így fogok cselekedni, mert már ismerem ezt a csapdát. Sajnos DE! Önmagában a tudás nem fog megváltoztatni semmit. TUDÁS & TUDATOSSÁG. Csak a kettő integrációjával lehet az irracionalitást kihagyni az életünkből. A tudást csak a tudatosság révén tudjuk beépíteni a mindennapjainkba.
